Békés karácsonyt, boldog új esztendőt

Silver Economy

http://www.skhu-silver.eu/


IV. Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szakmai fórumán Monostori Éva a közfoglalkoztatás tapasztalatait ismertette a hajléktalan mintaprogramot megvalósító közfoglalkoztató szemszögéből, amelyben immár harmadik éve foglalkoztatnak a komáromi székhelyű Mag-házban. 

Monostori Éva, szakmai fórum Tatabányán

A szakmai fórumot 2018. szeptember 4. tartották a Tatabányai, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalban, amelyet Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott nyitott meg. A szakmai fórumon a Mag-házban megvalósuló mintaprogram mellett Sógorka Miklós, Súr polgármestere mutatta be a településén megvalósuló közfoglalkoztatási programokat. A IV. Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítást és szakmai fórumot a Belügyminisztérium munkatársai is figyelemmel kísérték. 


1700 közmunkás van a megyében című cikk letöltése | Kisalföld 2018.09.05.


Mindent a közösségről – Szabadegyetem és konferencia

Mindent a közösségről konferencia programjaA szabadegyetem három napja a lokális élelmiszerellátás közösségi dimenzióját járja körül a teljesség igénye nélkül, egyúttal induló eseményét képezi egy tatai bevásárlóközösség szervezésének is. A tervezett előadások témái a rövid ellátási lánc (REL) gyűjtőfogalma alá tartozó azon közösségi megoldásokat tekintik át, melyek hitünk szerint a helyi társadalom szövetének erősítését szolgálják. A fenntarthatóság társadalmi relevanciáján túl tárgyaljuk a fogalom környezeti és gazdasági vonatkozásait is számos jó példán keresztül. Az esemény két elméleti napját követően a résztvevők “testközelből” figyelhetik meg a fent említett bevásárló közösség első nyílt napját, lehetnek részesei az alakulás első fázisának.

Online jelentkezés a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság honlapján!


Méltóságkereső – Konferencia Meghívó